2021. november 9., Eindhoven, Hollandia – A BenQ elindította Inspired by Nature (A természet ihlette) dizájn pályázatát, és a One Tree Planted környezetvédelmi szervezettel együttműködve vállalja, hogy annyi fát ültet, ahány érvényes nevezés érkezik.
A One Tree Planted egy nonprofit szervezet, ami olyan globális projekteket valósít meg helyi közösségekkel, melyek hatással vannak a természetre, az emberekre és a vadon élő állatokra. A BenQ az Európában már működő projektek egyikét támogatja, és becslései szerint több száz fát ültethet majd el a korábbi évek versenyeinek népszerűségére alapozva, amit évente tart meg, és amik nagy népszerűségnek örvendenek a dizájner közösségben Európa-szerte.
Steve Chu, a BenQ Europe elnöke:
„Az, hogy támogatjuk a One Tree Planted szervezetet, teljesen természetes döntés volt ennél a kampányunknál, ami arról szól, hogy a természetből merítünk ihletet. Márkaígéretünket – Because it matters (Mert ez számít) – most különösen fontosnak érezzük, hiszen a világjárvány mindannyiunknak segített felismerni a természet értékét.
Ezzel az együttműködéssel megerősítjük elkötelezettségünket a fenntarthatóság mellett, és támogatunk egy rendkívül értékes projektet, melynek célja, hogy Európa-szerte ültessünk fákat az újraerdősítés jegyében.”
Partnereivel, a LUMESCA GROUP digitális képalkotási és grafikai szakértőivel együttműködve a BenQ Inspired By Nature DesignVue verseny a dizájnereket hívja ki egy, a természet által ihletett képernyővédő megalkotására, amivel BenQ DesignVue monitort és 1000 eurót is nyerhetnek.
A versenyt saját területükön elismert szakemberekből álló csapat bírálja el, köztük Borsi Flóra vizuáls művész, Martin Perhiniak grafikus és Adobe Expert oktató, valamint Nemanja Sekulic digitális művész. A pályázat iránt érdeklődőknek a BenQ azt javasolja, engedjék, hogy a természet legyen a múzsájuk, miközben felfedezik és megtapasztalják a szabadban rejlő csodákat.
Az alkotások feltöltésének határideje 2021. november 30., a nyerteseket 2021. december 15-én vagy röviddel azután hirdetik ki.
Ha többet szeretnél megtudni, beleértve a nevezési folyamatot, látogass el a következő oldalra:
https://www.benq.eu/en-eu/news/events/designvuecompetition2021.html
More Stories
A THERMALTAKE BEMUTATJA A CAPO X DUÁL RENDSZERES GÉPHÁZAT FEJLETT AI-MUNKAFOLYAMATOKHOZ
Két rendszer, zéró kompromisszum.A Thermaltake , a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája a 2026-os COMPUTEX kiállításon bemutatta a CAPO X-et, egy...
A SANDBERG BEMUTATJA ÚJ, INNOVATÍV POWERBANKJEIT ÉS UTAZÁSHOZ AJÁNLOTT GAN-TÖLTŐIT
Félig szilárdtest-akkumulátorcellák, cserélhető hálózati töltőfejekA megfizethető számítógépes- és mobilkiegészítőiről ismert dán márka, a Sandberg bemutatja legújabb, félig szilárdtest-akkumulátorcellákat használó powerbankjeit,...
A QNAP ELNYERTE A 2026-OS MSP TODAY „ÉV TERMÉKE” DÍJAT
A QuTS hero h6.0 kiemelkedő innovációért és a partnerhálózaton keresztüli sikeres bevezetésért kapott elismeréstA QNAP® Systems, Inc. ma bejelentette, hogy...
ÍGY FORDÍTSD VISSZA A KOGNITÍV HANYATLÁST A BOOX SEGÍTSÉGÉVEL
Az egész napodat e-mailekkel, értekezletekkel és táblázatok bújásával töltöd. Így aztán a hírfolyamod pörgetésével lazulsz le. Kezdetben vicces, egy gyors...
ITT A THERMALTAKE TR200 SOROZAT: KÖZEPES KIALAKÍTÁSÚ TORONYHÁZAK TELJESÍTMÉNYE KOMPAKT KIALAKÍTÁSBAN
Minimalista Micro-ATX számítógépház fejlett hűtéssel, fa díszítési lehetőségekkel és LCD-s testreszabhatósággalA Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bemutatja a TR200...
A QNAP HIVATALOSAN IS KIADJA A QUTS HERO H6.0-T, DUÁL-NAS MAGAS RENDELKEZÉSRE ÁLLÁSSAL, NEM FELÜLÍRHATÓ PILLANATKÉPEKKEL ÉS MÉG ENNÉL IS TÖBBEL
A legújabb ZFS-alapú NAS operációs rendszer javítja a rugalmasságot, a biztonságot és helyszíni AI- menedzsmentet a vállalati felhasználóknakA QNAP® Systems,...